Izé kézen fog és haza vezet

Tegnap este olyan történések sorozatába keveredtünk Izével, hogy úgy döntöttem, megint áradozom a kis terroristáról.

Félek a sötétben. Rettegek éjszaka egyedül az utcán közlekedni. Volt az életemnek egy meghatározó pillanata, ami miatt ez így alakult.

A tegnapi napunk során adományt gyűjteni voltunk a NEO MSK-val, ami ugyan lefárasztotta kisasszonyt, de pontosan azért készül terápiás kutyának, mert imádja, a sok embert, aki őt bögyőrgeti. Mivel nem volt idő haza ugrani, így Soroksárról egy kisebb fuvarral és egy ismerőssel vállvetve kiverekedtük magunka a XVIII. kerületbe, ahol hivatalosak voltunk egy karácsonyi vacsira. Izé itt is mindenkit elbűvölt, de már fáradt volt, nagyrészt az ölemben aludt. Tudtam, hogy időben el kell indulnunk ahhoz, hogy az utolsó buszt elérjük. Az események követték egymást és végül úgy alakult, hogy egyedül a buszt lekésve, akkor már egy fura fazon zaklatásán túlesve kellett Kőbánya-Kispestről haza gyalogolnunk, mondanom sem kell, nem jó környék ez itt. Itt kezdődött a probléma. A múltbéli emlékek előásták magukat, nekem meg szép lassan kezdett a gerincemen felkúszni a halál félelem és a pánik, Ahogy sietősen kapkodtam a lépteimet, igyekeztem a rám törő remegést és légszomjat leküzdeni, vajmi kevés eséllyel. Már féluton járhattunk, amikor is a lábaim kezdtek teljesen lemerevedni, egyre nehezebben ment az egyik lépést a másik után megtenni. Izé ekkor fészkelődni kezdett a kezemben, egyértelműen jelezte, le szeretne menni. Mit volt, mit tenni, biztos pisilnie kell.

Legnagyobb meglepetésemre futni kezdett, rászóltam, hogy jöjjön vissza, de most inkább kivárt jó pár méterrel lejjebb. Hát jó. Nincs kedvem most veszekedni, utána mentem. Így haladtunk egészen hazáig. Mindig kicsit előrébb ment, majd szépen bevárt. Mire hazaértünk szinte már teljesen abba maradt a remegés és a légszomj is elmúlt. Ezek után döbbentem rá, hogy ez a kutya bizony nem csak annak a sok kiskölöknek segít és aranyozza be a napjait. Ezen az estén Izé megmentett a teljes kétségbeeséstől.

Szóval, ha eddig nem is hittem a kutyák hatodik érzékében, most már nem vonom kétségbe, ők mindig tudják mit, miért csinálnak, és ilyenkor el kell hinni, hogy az úgy van.