Itt a tavasz, minden virágzik, ilyenkor a szokás szerint, állat és ember megbolondul. Izé úgy döntött, nem szeretne kimaradni a sorból, és ismét bebizonyítja, hogy túl sok az a kilenc élet. Már akkor kezdett gyanús lenni a viselkedése, amikor nemrég haza látogattunk a szüleimhez pár napra. Találtam a táskámban két lejárt diklofenákot, de ahogy az elmúlt egy évben is, úgy voltam vele, hogy jó helyen van az a táskám legalján. Meg ahogy én azt elképzeltem. Utolsó este, természetesen vasárnap este tíz körül, látom, hogy a nagyszobában van valami kékes színű bigyó a földön. Hát nem a gyógyszer lett kilopva a táskámból és megrágcsálva. Na, több sem kellett, egyből telefon, szén tabletta keresés és persze a másik gyógyszert sem ártott volna felkutatni. Szerencsére ennek tényleg rossz íze lehetett, mert a másik kapszula szinte sértetlen maradt, inkább csak játszott vele a kis csaj. Szóval az idei első öngyilkossági kísérlet sikertelen lett. Tegnap már emelt a téten a kisasszony. Beszélgettem az egyik munkatársammal arról, hogy nyáron szó volt arról, hogy esetleg elajándékozom Izét (de ez már akkor sem volt kivitelezhető, mert ez az állat IDE tartozik). Lehet meghallotta és úgy döntött megtanítja értékelni azt amim van. Egy kutyapanzióban dolgozom, ahol bizony lakik egy Staff fiúcska, aki ugyan bizonyos kutyákkal nagyon cukin tud játszani, de egy ekkora állatkát lazán zsákmánynak tekint. Izé épp befejezvén a reggelijét. vígan sertepertélt körülöttem, közben a nagyfiút kiengedtük az udvarra pisilni. Igen ám, csak a hátsó ajtó nyitva maradt és ugyan a kolléga ebe sem fél, hogy egyszer megeszik, ezért elillant, hogy ő meg nézi a nagy fiút. Gondoltam ha gáz van, segítek, közben Izé is vagánykodósba fordult és elsuhanva mellettem kirohant az udvarra. Én meg kiabálok, hogy álljon meg, csak ment tovább. Már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy keservesen visítozik, mikor elkapja a nagy eb. Igyekeztem átváltani "untyupuntyuba" közben a kolléga jelezte, hogy megfogta a staffocskát. Izé sértetlenül megúszta a dolgot, azt eltekintve, hogy én megint 100 évet öregedtem. Hogy mi a tanulság? Mindig visszanyal a fagyi, És bizony igaz, hogy a szavaknak ereje van. Noha tilos az ágyra feljönni, este mégiscsak mellettem kellett a kisasszonynak álomra hajtania a fejét, hogy érezzem, még jó darabig szívni fogjuk egymás vérét. Szóval Izé köszi, de erre az évre már nem kell magad űberelni, így is kitettél magadért.
