Izé és az ő természete...merő borzalom és cukormáz

Sok mindenről beszéltem már, ami Izével kapcsolatos, de egy dologra egyszer sem tértem ki. Milyen is az ő személyisége. Ha egy szóval kellene jellemeznem. Utálatos. Velem. Cuki. Mindenki mással.
Hát igen így állunk. 4, 5 éves kis lényével ő kitalálta, hogy én vagyok maga az ördögűző. Én. A nő, aki állandóan szadizza, szurkáltatja, bedobja a büdös vízbe megsikálni, megfosztja meredező, emberi szem kikaparására tökéletesen alkalmas karmacskáitól, és ennek tetejébe még azzal az ehetetlen moslékkal is eteti..mert attól nem lesz beteg. És akkor az embert próbáló kint léttől ne is beszéljünk, ne adj isten, veszem a bátorságot és elviszem kirándulni vagy agilityzni, de mikor utál a legjobban?
Amikor el kell jönnie velem dolgozni. Hát annál állat kínzóbb tevékenység nincs, de tényleg. Állandóan a vásárlók ölében lenni és gyűjteni a sok simit, esetenként mindenféle egzotikus rágcsát kapni, amit aztán anya ölébe lehet visszaküldeni.

És akkor nem beszéltünk még az itthoni állapotokról sem. A "nyanyamód". Átlagosan 24 órából 18-at horpasztással tölt. Értsd: "Húzzatok már el, hogy egész nap csendben és nyugalomban pihenhessek." Majd mikor hazaérsz jön a az a tipikus "komolyan képes voltál hazaállítani MOST?" mindezt este 10-kor.
Na nem baj, gyere anyucihoz egy puszira, biztos hiányoztam egész nap.
"A francokat, hagyjál már, mert leharapom az orrodat."- eközben apának- "Jajj apucika, olyan depressziós voltam nélküled, lécci lécci még egy puszit meg még százat had adjak neked. "

És így megy ez kivéve ha kaja van, akkor hirtelen jön a csóva meg a puncsolás, egészen addig míg jön az evés. Akkor előadja a rutinos " Ez mi a ló..ar? Ez az utolsó, hogy megeszem, holnaptól éhségsztrájkba kezdek. De tényleg!!"
Persze amikor lefekszünk mi történik...megvárja, míg elhelyezkedem, majd rám fekszik. És egész éjszaka rajtam, alattam, mellettem durmol kiterülve, mert az úgy jó, néha még horkol is, csak, hogy még véletlenül se tudjak aludni.

Persze, amint kilépünk a négy fal közül, mindenkivel űber bűbáj kis princess, közben felém küldözgeti villámokat szóró tekintetét, hogy érezzem a törődést. Én meg csak jót nevetek rajta. Elvégre a terápiás kutyának illik élvezni a másoktól jövő simit, meg játékot, a gazdit nem kell elviselni hozzá. Hogy zavar-e a viselkedése? Cseppet sem, amíg az itthoni szabályokat betartja, legtöbbször egészen vicces tud lenni az a sok mérges grimasz amit produkál, miközben kiiktatásom terveit szövögeti magában.

Izé meghódítja a Hard Dog Race versenyt!

Hat láb, két szív, egy büszkeség!

Izé gazdájaként, el kell mondanom, szeretem a kihívásokat. Szeretem az embereknek bebizonyítani, hogy képes vagyok olyan dolgokat is véghez vinni, ami szerintünk lehetetlen. Ugyanezt Izével is szeretem véghez vinni. Izé a legtöbb ember szemében egy szerethető kis lény, de se több, se kevesebb. Hogy idézzek egy vicces mondatot a múltból: "Arra jó, hogy egészséges felnőtteknek mutogassák, látványosságként..."  

(Neo csapat a start előtt. A képért köszönet Vid Gábornak)

Nos, az a nagy harci helyzet, hogy ő sokkal több, holmi látványosságnál. A világ legbelevalóbb csivavája. Nem azért, mert vizsgázott terápiás kutya, nem azért, mert agilityzik, és még csak nem is azért mert többet sétál átlagosan egy nap télen, mint más kutya egy egész téli hónapban. Ő azért különleges, mert ha én, mint az ő elme roggyant gazdája, kitalálok valami eszement dolgot, akkor szívesen de legalábbis az én kedvemért véghez viszi azokat az apró kis csodákat, küzdelmeket, amik más négylábú számára természetes. 

Szóval, jött az ötlet, hogy az Egyesületünk kapott egy felkérést, miszerint indulhatunk csapatként a Hard Dog Race, nevezetű terepfutó kutyás versenyen. A kitétel az volt, hogy egyeseületi színekben vizsgázott kutyával lehet indulni. Hát elsőre, úgy voltam vele, hogy persze, Izé meg a futóverseny. Aztán addig-addig nézegetem az előző verseny videóit, míg kb. két hét gondolkodás után, elhatároztam. hogy mi már pedig megmérettetünk ezen a versenyen. Neveztünk, mindenki nevetett, hogy persze majd ölben asszisztál végig Izé, amíg én az életemért küzdök, ám időközben kiderült, hogy az egyik kizáró ok a versenyből ha az akadályokon kívül a kutya nem a négy lábán fut. Hát mit volt mit tenni, akkor Izé négy lábon suhan majd. Eljött a nagy nap, Izéke nem értette, mire a nagy felhajtás, az ágyból sem akart kikelni. Aztán megérkeztünk, én futósba, az idő kánikulába, a kisasszony pedig gyanakvó üzemmódba csapott át. Amior elkezdtem locsolni, már tudta, itt valami készül és nem buli lesz a vége. Aztán rajthoz álltunk, és elindult a móka. Hat kilométer, 16 akadály, tűző nap, mellkasig érő, gaz, és mindenféle terem viszony. Az elején még el-el döcögött, de a sok fűcsomó meg kiálló gaz megnehezítette a dolgát. Aztán jött a süllyedős homok, emelkedő, d bátran vette az akadály. Kb. 1,5 km múlva elértük az első akadály, egy kutyaházon kellett átmenni, utána apa kicsit lelocsolta, ugyanis végig kísért minket egy üveg vízzel, hogy folyamatosan tudjuk Izét hűteni, hiszen ő 10 cm-vel a föld felet sokkal melegebb talajnak volt kitéve, mint nagyobb méretű társai. Ezek után jött gumi abroncs pálya, iszonyat meredek emelkedő, tápos zsák cipelés. még nagy emelkedő majd lejtő, sörös hordó cipelés és a vizes árkok, iszapon kúszás, és ő csak futott hol mellettem, hol mögöttem rendületlenül. Az utolsó két kilométernél láttam rajta, hogy kezd kifogyni a szuszból, már nem magáért fut, értem fut, tipeg és küzdi le a métereket. Volt egy pillanat, talán 3 akadállyal a vége előtt, amikor azt mondta: Oké anya, én most itt megállok és megvárom a buszt!

Tudtam, hogy nem azért állt meg mert rosszul van, egyszerűen feladta, nem akarta tovább csinálni. 

Ekkor döntöttem úgy, hogy kivételesen én fogom őt biztatni és elhitetni vele, hogy bizony képes végig csinálni. Emlékszem az utolsó kétszáz méteren már velünk futott az egyik kísérő, mert így Izé sem állt meg, a végén pedig hatalmas tapsot és szurkolást kaptunk, mikor beértünk a célba. 

Hogy mit éreztem én akkor? Büszke voltam! Izére! Kettőnkre! Arra, hogy ezt mi ketten együtt csináltuk végig! És ismét megmutatta, hogy a lehetetlen nem létezik!

"Legtöbbünkben jóval több rejtett képesség szunnyad, mint amennyit valaha is megvalósítunk. Gyakran éppen a bátorságunk hiányzik hozzá. Egy szerető társ bátorítása szárnyakat adhat."

/Gary Chapman/

Miért is Izé ez az izé...mert ő bizony Izé

Sokan kérdezik tőlem, hogy mégis mi olyan különleges Izében. Miért rajong érte mindenki, aki csak meglátja. Őszintén? Nem tudom. Talán ugyanazzal a bájjal varázsol el mindenkit, mint annak idején engem, amikor először megláttam. Izé már akkor sem volt átlagos. Volt valami különleges a szemeiben. Két hatalmas szempár tele kíváncsisággal, egy csipetnyi huncutsággal és persze megannyi örömmel. Ez a kis töpörödött törp ördög nagyon is tudta mitől döglik a légy. Nem volt más dolga, mit egyszerűen cukinak lenni és úgy viselkedni, mint bármely  más kutyakölyök.

Persze, tudom most arra gondolsz, ettől nem lesz ő különlegesebb bármely más édes pofijú kölyök kutyánál. Viszont ha elkezdem mesélni a történetét, hamar rájössz, hogy ez bizony nem egy átlagos kutya. Izé szeret bandázni, szereti más kutyák társaságát, és megmondani a tahó fiataloknak, hogy nézzenek már a lábuk elé. Örömmel veszi az emberi érintést, talán még a bőrt is lenyalja a kézfejedről, ha kellően be van sózva. Neki teljesen mindegy, hogy az életed során milyen hibákat követtél el, kihez vágtál hozzá indokolatlan sérelmeket, mert éppen ideges voltál és nem gondolkodtál. Neki mindegy, hogy kerekesszékes vagy, vagy éppen down szindrómás. Az sem zavarja, ha nem akarod őt simogatni, csak hadd legyen a közeledben. Talán ez az a tulajdonsága, ami számomra a leginkább szívmelengető. Hiszen adott egy 18 cm magas, 1 kg-os mínusz élőlény, aki fajtáját tekintve inkább egy méregzsáknak nézhető, mint cuki-muki puszi gyárnak. 

Nem mondom, sok munka volt, hogy elérjük azt a szintet, ahol most vagyunk, de megérte. Izé egy kiegyensúlyozott, stabil idegrendszerű törpe terminátor, aki mindent túlél. Szerintem még egy apokalipszist is. Viszont nincs nagy mozgás igénye, szeret egész nap a takaró alatt kuksolni, de ha menni kell, akkor egy rövid haláltusát követően, amit oscar díjas színészeket megszégyenítve tud előadni, bármire rávehető. Szeret enni. Imád enni. Az evés az élete. Kaját. Gyógyszert. Néha szappant is. Fura kis lény.

Ha kell labdázik. Na nem velem. Csak azzal, aki megérdemli. Terápián. A gyerekekkel. Felnőttekkel. Fiatalokkal. Idősekkel. Mindenkivel. De velem nem. Velem minek én úgyis szeretem. Gondolja ő a kis fejében.

Okos kutya. Tud pár alap parancsot és trükköket is. Gazdája lusta és kevés a türelme. Izé meg egy flegma nőszemély. Nincs kaja, akkor csókolom. De amit tud, azt bármikor megmutatja. Ennél több nem is kell. ahhoz, hogy ő boldog legyen a világban, és mindenkinek egy apró mosolyt csaljon az arcára. Mindig mikor azon kesergek, miért ilyen pici, mennyi minden nehezebb számára, csak ránézek és azon gondolkodom mennyire lebecsülöm őt. Hiszen hány csivusz mondhatja el magáról, hogy agility versenyekre jár. Azt, hogy hivatalos vizsgával rendelkező terápiás kutya. Vagy éppen egy 20 fős falkában is bárkit rendre utasít. 

Szóval, összességében egy csivava testbe bújtatott kis őrangyalom van, aki nélkül ma nem tartanék ott ahol vagyok. Sosem döntenék másképp, mint azon a bizonyos nyár végi napon, mikor megláttam, és tudtam ez a KisIzé velem jön.

Mi fán terem a GYERE IDE!!!

Az utóbbi hetekben sokszor futottam bele olyan posztba a Csivavás csoportban, ahol tanácsot kértek kamaszodó csivik behívásának tanításához. A fő gond mindig az volt, hogy eddig jött, most pedig nem lehet megfogni. Hiába van kaja, ha utána nyúl elugrik. Az a bűvös egy méteres kör, ami ilyenkor keletkezik a kutya és a gazdi között, nagyon bosszantó tud lenni. Gyakorlott csivava tulajdonosként, elárulok egy titkot. Itt is minden ugyanúgy működik, mint egy "kutya" nevelésénél. A gond nem a behívásnál kezdődik. Ha egy kutya nem tiszteli a gazdáját, valóban tojni fog a fejére. A csivik hajlamosak pillanatok alatt bolondot csinálni a gazdiból, mert apró termetükkel és hatalmas pillogó szemeikkel három másodperc alatt minden rosszaságot el tudnak feledtetni a gazdival. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy egy törpe terrorista tart minket sakkban, és már cseppet sem olyan cuki, mint pár hónappal ezelőtt. Na már most, ha azt akarjuk, hogy kiskutyánkkal kellemesen együtt lehessen élni, szükséges bizonyos alap szabályokat lefektetni, egészen kölyök kortól. Ezekbe részletesen nem megyek bele, csak felsorolásszerűen írom le, én mit várok el a saját falkámtól. 

1. Kapuszabály - minden esetben én lépek be lesőként az adott helységbe, illetve én lépek ki először az ajtón, és csak ezután jöhet/nek az eb/ek. 

2. Élelem megtagadás - Asztaltól nincs etetés, kint hagyott kajához nem nyúlunk az én engedélyem nélkül. Etetéskor, csak feloldó vezényszóra mehetnek a táljukhoz, és tilos agressziót mutatni, ha a tálhoz nyúlok. 

3. Behívás - Póráz nélküli sétánál, ha hívom oda kell jönni, még ha játék közben is vannak.

4. - Idegen emberekre és kutyákra TILOS agresszívan reagálni! - nincs gazdi bevédés, nem ugatjuk meg a szembe jövő bácsit csak azért mert kapucni van rajta

5. - Alapengedelmességi parancsok - még az egy kilós csivi is tudja az alap parancsokat. Ül,fekszik, marad, lábhoz, sőt még járda szabály is megy!

A saját falkámban ezen öt alap szabályra épülő rendszer működik. Természetesen az évek múlásával szoktam apró engedményeket tenni pl. egy-egy falat lecsúszik az asztal alá, de sosem engedek egy bizonyos szintet átlépni. És akkor hogyan is kapcsolódik ide a behívás. Tegyük fel, hogy ezen szabályok következetes betartói vagyunk, de a kamaszkor eljövetelével egyre gyakrabban érvényét veszti szavunk, a kis rosszcsont próbál ellenállni, tesztelget minket. Egy órás séta, nagy szaladgálás, majd fél óra macska-egér játék, mire sikerül elcsípni a kis ördög fiókát. 

A leggyakoribb, amivel eddig találkoztam kistestű, de sokszor nagyobb termetű ebek gazdáinál, az az, hogy kergetőznek a kutyával, próbálják elkapni, ha esetleg odamegy jól megszidják.

Na már most, ha a kutya fejével gondolkodom, az, hogy a gazdi jön utánam, tök jó játék, miért menjek én oda. Miután megunom a játékot, megsajnálom és odamegyek hozzá, legyen boldog, erre nem összeszid? Hát minek menjek akkor mégis oda hozzá, ha csak szidást kapok. Valahogy így történik ez a kutya fejében. 

Viszont, mi történik, ha kergetőzés helyett inkább otthagyom. Lehet, hogy először nem fog komolyan venni, de nincs az a kölyök kutya, aki idővel ne riadna meg, és inkább a biztonságot nyújtó gazdi után szaladna. Igen ám, de ebből még, hogyan lesz a megfogás része? Mert az rendben van, hogy utánam szalad, de még mindig ott van az a bűvös egy méteres kör, amin belül nem jön a kutya gyerek. Na itt jön a trükk.

 Izé, csivihez mérten sok ésszel van megáldva, mindig a saját érdekét nézi, hogyan jöhetne ő ki a legjobban a játékból, anélkül, hogy nekem legyen igazam. Egy nap meguntam a kergetőzést és ott hagytam. Egy egész saroknyira elmentem (közben reménykedtem, hogy senki nem hiszi azt, hogy egy kóbor kiskutya), végül csak megjelent és elém rohanva vissza nézett, hogy figyel ő ám, de majd kitalálja, hogy merre kell menni. Erre hirtelen sarkon fordultam és a másik irányba indultam el, végig előre nézve, a kutyát ignorálva. 3-4 alkalommal ismételtem, amíg a kutya elkezdett követni. Egyszer csak leguggoltam a kutyának háttal és továbbra is magamat kihúzva, előre néztem. És láss csodát a kutya oda somfordált, hogy akkor most mi legyen. Ezért természetesen járt a dicséret és a falat, majd ismét engedtem, hadd menjen de többször, megismételtem a gyakorlatot a séta alatt, hogy értse, bármikor magamhoz hívhatom, nem csak a játék, vagy a séta végén. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően, ma már ő az egyik legmegbízhatóbb a falkában, Sosem megy el három méternél messzebb, és nincs gond a behívással sem. 

Jelenleg egy kamasz pudli királylány tesztelget, de rutinosan az első pillanattól én rohanok előle, így öt percnél nem vesz többet igénybe a behívás mizériája. Ahhoz, hogy a kutyánk hallgasson ránk, nem kell varázslat és még csak nem is kell megfélemlíteni. Rengeteg trükk és apró játék van, aminek köszönhetően túl tudunk járni a kis kamaszok eszén, és így észre sem veszik, hogy végül mégiscsak azt csinálják, amit mi kérünk, anélkül, hogy megtörnénk a kis lelkét. A csivi gyerek egy dolgot megtanított. Lehet itt keménykedni, de akkor csak egy rettegő kutyánk lesz, aki ugyanúgy problémákkal fog küzdeni, ahelyett, hogy megfelelő szabályrendszer felállításával, egy boldog, kiegyensúlyozott kiskutya gazdáiként éljük a hétköznapokat.

Pisis Csivi - avagy beszéljünk egy kicsit a kölyökkori szobatisztaságról

Ugyan nem szoktam Izé szennyesét kiteregetni a nagyérdemű elé, de a legutóbbi videó nagy sikere láttán, többen írtátok, hogy nagy gondot okoz a "csivipisi" jelenség. Elárulok egy titkot, ezzel mi is sokat szenvedtünk/ünk kicsi kortól. Ugyan Izé szobatiszta lett, de jelenlegi életkörülményeink miatt, bizony kell még az a pelus, hiszen télen a Nyanya elbújik a paplan alá, ha a séta téma előkerül. De hogyan is sikerült a korlátlan aknamezőt leszabályozni maximum a pelusra és a sétákra? Nem volt nagy ördöngösség, sem varázslat, még csak Izé fantasztikus személyisége sem kellett hozzá. Két dolgon múlik minden. Következetesség és türelem. Csiviknél az erőszak és a büntetés sokat nem ér, maximum frusztrációt és bosszúzást, emiatt pedig negatív élményt kötünk számukra a pisi-kaki témához. Éppen ezért itt most leírom, én hogyan csinálom, amikor kölyökkutya érkezik hozzám, ami éves viszonylatban, legalább egyszer előfordul, mivel korábban ideiglenes befogadó, most pedig segítőkutya nevelőszülő vagyok.

Az első lépés, eldönteni, hogyan is akarjuk. Nálam két verzió létezik a szobatisztaságra nevelésnél. Az egyik verzióban, már a legelején leviszem az utcára a hozzám került kölyköt. A másik esetben pedig legalább az első három oltásig túléljük a lakásban, pelussal. Én az esetek nagy részében az első verziót szoktam választani, mert ahol lakom, ott van olyan zöld terület, ahova egy pisi-kaki erejéig a kölyköt is le tudom vinni, így két hét alatt szobatiszta lesz az állatka. Ez kb. 10-12 , legrosszabb esetben 16 hetes korban már stabilan megvan a nálam nevelkedő ebeknél, soha nem volt még belőle egészségügyi probléma, sőt nagy szerepet játszott a korai szocializációban és az immunerősítésben. (természetesen első naptól kapják az immunrendszert támogató és erősítő étrend kiegészítőket). Sokan erre talán felhördülnek, és megköveznek, de nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbb probléma a kölyökkori szobatisztasággal és szocializációval akkor jelentkezik, amikor az orvos rémisztő teóriáinak hatására a gazdik csak a veszettség oltás után, négy hónapos korban viszik ki először az utcára a kölyköket, noha a szivacskorszak a kölyköknél jóval hamarabb elkezdődik, sokkal könnyebb hozzá szoktatni őket a külvilág ingereihez, ha nem a négy fal közé bezárva tartjuk őket, amíg meg nem kapták az oltásokat. Ez egy oldal, nem kell elfogadni, nekem ez vált be, ezért így kezdem.

Tehát ha úgy döntünk, hogy nem ijedünk meg és fontosnak tartjuk, hogy a kiskutya megismerje a külvilágot, akkor nagyon egyszerű a feladat. Egy nap legalább 7-8 alkalommal bizony le kell vinni a ki csöppséget, időzítsük a sétákat az etetés előtti és utáni időszakokra. Az evést követően 5-10 perc múlva nagy esélye van annak, hogy jön a szükség, ezt észre vehetjük abból, hogy a kicsi az orrát a földön tartva elkezd szaglászni, keresi a megfelelő helyet a csomag lerakásához. Ha ilyenkor egyből lemegyünk vele, jó eséllyel perceken belül megszületik a várt eredmény. Ezután egyből jutalmazhatunk, dicsérhetjük szóban. Én ezt jutalomfalattal szoktam megtenni, de lehet játékot is használni. Ha már szépen megy, hogy kint magától elkezdi a dolgát végezni, elkezdek hozzá egy vezényszót kötni ("pisil,kakil"), amint elkezdi az adott tevékenységet, többször ismétlem a vezényszót, utána jutalmazok. Ennek köszönhetően hamar megértik, hogy ha azt mondom pisil, akkor bizony menni kell dobni egy sárgát. Mondhatjuk ezt pavlovi reflex kialakításának is. De mi a helyzet, ha otthon mégis becsúszik a dolog. Nem szoktam különösebben ezzel foglalkozni, hiszen egy 2-3 hónapos kölyök szervezete még nem érett meg arra, hogy 6-8 órán keresztül bent maradjon a cuccos. Egyetlen egy eset van, amikor megszidom a kölyköt, amikor sétából feljőve az első dolga oda pislantani az orrom elé. Ebben Izé nagy művésznő volt, de hamar megbeszéltük, hogy ez nem menő.

Azonban van egy másik verzió, ha aggódunk amiatt, hogy a kiskutya esetleg valamilyen bacit benyelhet. Ez pedig a pelusra szoktatás. Nekem Izével könnyű dolgom volt, de volt már kiskutya, akinek nehezére esett megérteni, hogy pelust nem szét szedni kell és körbe pipilni, hanem dolga végzéshez szolgáló munkaterület. Az első nap nálunk a felderítés, megfigyelés. Hova megy pisikélni a legtöbb esetben. No, oda kell lebiggyeszteni azt a pelust, előtte érdemes a legutóbbi pisivel kicsit felitatni, rátenni az utcsó kaksit egy kis időre, hogy a szag maradandó legyen. A továbbiakban hasonló a technika, mint az első esetben. Ha a kiskutya a pelusra rámegy, nagy dícséret és jutalom, ezzel megerősítem, hogy ott jó dolog végezni a pisi-kakit, ha mellé megy, hát üsse kavics elő fordul. Itt is érdemes vezényszót kötni hozzá, mert akkor a vezényszóval már ingerelhetjük a kutymorgót a kis és nagy dolgokhoz, persze ez nem létfontosságú. Ha azonban a kiskutya daffke nem a pelusra megy, technikát váltok. Megvárom míg iszik, majd játszunk egy picit, amint elkezd szaglászni a földön, gyorsan futás a pelushoz, pórázra rakom és várok. Ha le akar menni, vissza terelgetem, előbb-utóbb el fogja engedni magát, akkor viszont jöhet a hatalmas jutalom és játék. Ez kicsit idő igényesebb és nagyon sok türelem kell hozzá, de a többszöri ismétlés révén a kiskutya meg fogja érteni, mit szeretnénk. 

Végezetül ami pedig az egész szoba tisztaságot körbe öleli, az a rendszeresség és következetesség. Mindenképpen fontos, nemcsak a szobatisztaság de a későbbi zökkenőmentes együttéléshez, hogy egy rendszer alakítsunk ki a kutya életében, és következetesek legyünk. Erőszakkal és sok büntetéssel is el lehet érni a kívánt eredményt, de több idő és egy frusztrált, bizonytalan kiskutya lesz az eredménye. Ehhez hozzátenném, hogy sokan a "Nyomd bele az orrát!" módon tanítják szobatisztaságra a mai napig a kutyájukat, ami szerintem egy nagyobb testű, magabiztos kölyöknél sem célra vezető, pláne nem egy kistestű kölyöknél. Egyrészt a pisi-kaki egy feszültséggel teli dolog lesz a kutyának, másrészt ebből adódóan, mivel rossz élmény érte, amikor bepisilt vagy kakilt, előfordulhat, hogy legközelebb nem akar majd pisilni, vagy épp kakilni, amiből komoly húgyúti problémák, rosszabb esetben akár bélelzáródás is lehet. Tehát, mielőtt belefognánk egy kis kutya felnevelésébe, készüljünk fel. Érdemes akár egy-két hét szabadságot kivenni, vagy ha családba érkezik a kiskutya, megosztott felügyelettel, első héten apa, második héten anya marad otthon a "gyerekkel". Amennyiben saját gyermekünknek szeretnénk az állatot, semmiképpen sem iskola időben tegyük, erre a nyári szünet a leginkább alkalmas idő, mert sokkal több szabadideje van a gyerkőcünknek is felelősséggel gondoskodni a kiskutyáról. Persze az is nagyon fontos, hogy gyermekünk tisztában legyen azzal, egy kutya vagy egy macska, tartása 10-15 évig tart és nem csak addig, amíg neki kedve van hozzá. 

Összességében, ha mindenre fel vagyunk készülve, következetesek és kitartóak vagyunk, a szobatisztasággal is könnyedén meg tudunk birkózni, még akkor is, ha egy fél kilós kis törpe terminátorral van dolgunk.

Izé tanításai 0.1 - Értékeld, hogy ő a tiéd lehet.

Itt a tavasz, minden virágzik, ilyenkor a szokás szerint, állat és ember megbolondul. Izé úgy döntött, nem szeretne kimaradni a sorból, és ismét bebizonyítja, hogy túl sok az a kilenc élet. Már akkor kezdett gyanús lenni a viselkedése, amikor nemrég haza látogattunk a szüleimhez pár napra. Találtam a táskámban két lejárt diklofenákot, de ahogy az elmúlt egy évben is, úgy voltam vele, hogy jó helyen van az a táskám legalján. Meg ahogy én azt elképzeltem. Utolsó este, természetesen vasárnap este tíz körül, látom, hogy a nagyszobában van valami kékes színű bigyó a földön. Hát nem a gyógyszer lett kilopva a táskámból és megrágcsálva. Na, több sem kellett, egyből telefon, szén tabletta keresés és persze a másik gyógyszert sem ártott volna felkutatni. Szerencsére ennek tényleg rossz íze lehetett, mert a másik kapszula szinte sértetlen maradt, inkább csak játszott vele a kis csaj. Szóval az idei első öngyilkossági kísérlet sikertelen lett. Tegnap már emelt a téten a kisasszony. Beszélgettem az egyik munkatársammal arról, hogy nyáron szó volt arról, hogy esetleg elajándékozom Izét (de ez már akkor sem volt kivitelezhető, mert ez az állat IDE tartozik). Lehet meghallotta és úgy döntött megtanítja értékelni azt amim van. Egy kutyapanzióban dolgozom, ahol bizony lakik egy Staff fiúcska, aki ugyan bizonyos kutyákkal nagyon cukin tud játszani, de egy ekkora állatkát lazán zsákmánynak tekint. Izé épp befejezvén a reggelijét. vígan sertepertélt körülöttem, közben a nagyfiút kiengedtük az udvarra pisilni. Igen ám, csak a hátsó ajtó nyitva maradt és ugyan a kolléga ebe sem fél, hogy egyszer megeszik, ezért elillant, hogy ő meg nézi a nagy fiút. Gondoltam ha gáz van, segítek, közben Izé is vagánykodósba fordult és elsuhanva mellettem kirohant az udvarra. Én meg kiabálok, hogy álljon meg, csak ment tovább. Már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy keservesen visítozik, mikor elkapja a nagy eb. Igyekeztem átváltani "untyupuntyuba" közben a kolléga jelezte, hogy megfogta a staffocskát. Izé sértetlenül megúszta a dolgot, azt eltekintve, hogy én megint 100 évet öregedtem. Hogy mi a tanulság? Mindig visszanyal a fagyi, És bizony igaz, hogy a szavaknak ereje van. Noha tilos az ágyra feljönni, este mégiscsak mellettem kellett a kisasszonynak álomra hajtania a fejét, hogy érezzem, még jó darabig szívni fogjuk egymás vérét. Szóval Izé köszi, de erre az évre már nem kell magad űberelni, így is kitettél magadért.

Nevelj Izét, mielőtt ő nevel meg téged!

Ördögi Izé kór tünetei:

- Magas makacssági szint

- Romló hallásképesség

- Megnövekedett magabiztosság

- Kutyaszájba belemászó tárgyak, leggyakoribb a zokni és a kesztyű

- Önkinyíló hátizsákok, melyből rendszerint kimászik legalább egy zacskó jutifalat.

- Pisi az ágyban.

Gazdi azt mondta Ördög Izé betegségem van. Szerintem meg gazdinak van anti Izé szindrómája. Pff ezek a kétlábúak olyan gyagyásak. Kész kihívás nekik megmondani a tutit. Pedig egyszerű a történet. Gazdi csak a gyagyással foglalkozik. Tömi a lükepék fejét és játszik vele állandóan. Elviszi bandázni meg, villogni, milyen ügyes. Nem, nem vagyok féltékeny. Egy díva nem féltékeny, hiszen mindenki tudja, hogy a sztár én vagyok. Na már most, mivel Gazdinak elég lassú a felfogása, kemény eszközökhöz kellett folyamodnom, hogy észrevegye én vagyok a ZATYAÚRISTENNŐ!!!

Úgy döntöttem, hogy előveszem a "cuki vagyok, szeressetek" trükköt, és amikor tanulni vitt gazdi a gyagyással és lepasszolt, akkor rezgő üzemmódba kapcsoltam és naagy szemekkel néztem, és pillanatok alatt királynői páholyomból nézhettem a sok szőrőst, akik eladták a lelküket holmi nyuszihusiért. Amatőrök. Na, aztán jött gazdi. Lebuktam, de nem voltam rest. Nem hallottam meg mikor az a szadista némber közölte, hogy én alacsonyodjak le a többi szőr arcuhoz és a hideg betonon feküdjek. Mégis mit gondol, még a pihe-puha párnámat sem kaptam meg. Na, ez bosszút kívánt. Nagyon lefárasztott, hogy Gazdi ennyire suta, így rápisiltem az ágyára, hogy megtanulja végre, ki is itt a FŐNÖK!!!

Lebuktam. Lesittelt. Kiakadtam. Két kínkeserves napig rám se nézett, enni is alig adott, és csak mondta és mondta, hogy Izé ilyen rossz, meg olyan rossz.

"Na megállj, csak, lesz itt még kutya élet!"

Tegnap aztán kellőképpen nagy hatással volt rá, oscar díjjas hattyú halála alakításom, így este nem sittelt le. De piszok éber, és amint befészkeltem volna magam az ágyába, letessékelt a többi szőröshöz. Reggel aztán, amíg ő dolgozni ment, úgy döntöttem, ha ő kötsög velem és is az leszek, A bulis tatyóba találtam kaját, meg az egyik játékomat és gondoltam, azokra még szükségem lehet. Na, nem akkor nyit rám a béna! Próbáltam a gyagyásra kenni, de beköpött. Most megint sitten vagyok. Valaki mentsen meg! "Izé rács mögött" jeligére várom olyan épeszű kétlábúak jelentkezését, akik kellő figyelmet tudnak magasztos személynek szentelni. Gazdi meg nevelje a szőrarcúakat!