Sok mindenről beszéltem már, ami Izével kapcsolatos, de egy dologra egyszer sem tértem ki. Milyen is az ő személyisége. Ha egy szóval kellene jellemeznem. Utálatos. Velem. Cuki. Mindenki mással.
Hát igen így állunk. 4, 5 éves kis lényével ő kitalálta, hogy én vagyok maga az ördögűző. Én. A nő, aki állandóan szadizza, szurkáltatja, bedobja a büdös vízbe megsikálni, megfosztja meredező, emberi szem kikaparására tökéletesen alkalmas karmacskáitól, és ennek tetejébe még azzal az ehetetlen moslékkal is eteti..mert attól nem lesz beteg. És akkor az embert próbáló kint léttől ne is beszéljünk, ne adj isten, veszem a bátorságot és elviszem kirándulni vagy agilityzni, de mikor utál a legjobban?
Amikor el kell jönnie velem dolgozni. Hát annál állat kínzóbb tevékenység nincs, de tényleg. Állandóan a vásárlók ölében lenni és gyűjteni a sok simit, esetenként mindenféle egzotikus rágcsát kapni, amit aztán anya ölébe lehet visszaküldeni.
És akkor nem beszéltünk még az itthoni állapotokról sem. A "nyanyamód". Átlagosan 24 órából 18-at horpasztással tölt. Értsd: "Húzzatok már el, hogy egész nap csendben és nyugalomban pihenhessek." Majd mikor hazaérsz jön a az a tipikus "komolyan képes voltál hazaállítani MOST?" mindezt este 10-kor.
Na nem baj, gyere anyucihoz egy puszira, biztos hiányoztam egész nap.
"A francokat, hagyjál már, mert leharapom az orrodat."- eközben apának- "Jajj apucika, olyan depressziós voltam nélküled, lécci lécci még egy puszit meg még százat had adjak neked. "
És így megy ez kivéve ha kaja van, akkor hirtelen jön a csóva meg a puncsolás, egészen addig míg jön az evés. Akkor előadja a rutinos " Ez mi a ló..ar? Ez az utolsó, hogy megeszem, holnaptól éhségsztrájkba kezdek. De tényleg!!"
Persze amikor lefekszünk mi történik...megvárja, míg elhelyezkedem, majd rám fekszik. És egész éjszaka rajtam, alattam, mellettem durmol kiterülve, mert az úgy jó, néha még horkol is, csak, hogy még véletlenül se tudjak aludni.
Persze, amint kilépünk a négy fal közül, mindenkivel űber bűbáj kis princess, közben felém küldözgeti villámokat szóró tekintetét, hogy érezzem a törődést. Én meg csak jót nevetek rajta. Elvégre a terápiás kutyának illik élvezni a másoktól jövő simit, meg játékot, a gazdit nem kell elviselni hozzá. Hogy zavar-e a viselkedése? Cseppet sem, amíg az itthoni szabályokat betartja, legtöbbször egészen vicces tud lenni az a sok mérges grimasz amit produkál, miközben kiiktatásom terveit szövögeti magában.



